"De miért pont az ázsiai?"

Bizonyára azok akik szintén annyira kedvelik az ázsiai dolgokat mint én, sokszor hallották már ezt a kérdést elhangzani. Hányszor megkapjuk mi, akik szeretjük ezeket a dolgokat, hogy furák vagyunk. Hogy érthetetlen, miért vagyunk úgy oda értük. Azok a furcsálló pillantások, mikor elmondod, milyen zenét hallgatsz, vagy ki a kedvenc színészed, mi a kedvenc sorozatod... neked is előtted van, ugye? 
Azok, akik nincsenek annyira oda ezekért a dolgokért (vagy nem ismerik őket), nem értik, mi is olyan vonzó számunkra az ázsiai zenékben, filmekben, mitől más, mint mondjuk egy európai, vagy amerikai.
De a következő bejegyzésben ezt most dióhéjban megtudhatják, akik ezt nem értik!

[FIGYELEM! A következő állítások csak általánosítások, és sehol sem úgy értem ezeket a tényeket, hogy szó szerint mindenki ilyen. Mindenhol vannak kivételek minden esetben!]

Utazás az időben

Keresgéljünk először a gyökereknél, hiszen minden nemzetben ott csordogál az ősi vér, ennek következtében a rá jellemző tulajdonságok a mai napig általánosságban ráhúzhatóak.
Azzal nagyjából tisztában van mindenki, hogy az ázsiaiak (itt most a távol keletről van szó, főként a japánokról, és a koreaiakról) alapjában véve rendkívül fegyelmezett népek. Már kiskoruktól kezdve a maximalizmust, a feltétel nélküli tiszteletet nevelték beléjük. Gondoljunk csak a szamurájokra, vagy az ázsiai katonákra, akik a hazájukért minden szó nélkül feláldozták magukat; a sok olyan történetre, ahol becsületből lett öngyilkos valaki, mert nem bírta elviselni a vétkét. Tehát mondhatjuk, hogy távol keletieknek a vérében van a precizitás, a pontosság, a maximális teljesítmény nyújtása. Ők mindenről azt gondolják, hogy az az alap, hogy a maximális teljesítményt nyújtják valamiből.
A régi időkben ez a maximalizmus teljességgel bevált, megvalósítható volt. Azonban a mai felgyorsult világban ezt a mércét már egyre nehezebb teljesíteniük. Ez őrli fel őket szépen lassan; és itt kapjuk meg a választ arra, hogy például miért Japán az az ország, ahol az egyik leggyakoribb az öngyilkosságok száma. Az emberek egyszerűen nem bírják fizikailag és idegileg azt a teljesítményt nyújtani, amit alapból elvárnak tőlük, és ők maguktól.

Azonban ennek a pozitív oldala az, hogy a kedvenceink ennek köszönhetően csak arra inspirálnak bennünket, hogy teljesítsünk a lehető legjobban, ne adjuk fel, tartsunk ki ameddig csak tudunk. Ez az egyik ok, amiért szerintem az ázsiai más, mint a nem ázsiai. Ott kivétel nélkül, az összes művész a lehető legmaximálisabb teljesítményét nyújtja, amit csak tud. Aki nem így tesz, azt ott a társadalom automatikusan lebecsüli, és nem értékeli.

A másik ősi dolog ami a mai napig bennük van és rendkívül becsülendő, az a tisztelet egymás iránt. Ott nem létezik olyan, hogy például egy tanárt ne becsülnének meg, vagy a gyerek a szüleit. Elég csak a nyelv sajátosságait néznünk, hogy hányféle módot használnak a tisztelet kifejezésére. Még a fiatalok között sincs rögtön közvetlen beszéd, még közöttük is van formális és nem formális beszédmód. Ez szerintem nagyon jó, mert ennek köszönhetően nem korcsosul el a társadalmuk. (Ha ellenpéldát akarunk nézni, akkor nézzük csak azt, hogy Amerikában mindenki tegez mindenkit. Nincsen különösebb magázódás, még a tanárnak is úgy köszönsz, hogy "Hello, Mrs..!", ugyanúgy, mintha a haverodnak köszönnél.) Tehát az ázsiai népek arra is inspirálnak bennünket, hogy tiszteljük és becsüljük meg egymást.

A szélsőségek világa

Az ázsiai országokban a mai napig rendkívül fontos a hagyomány őrzése. A rengeteg ősi hagyományos ünnep, a gyönyörű népviselet (kimono és társai), a szertartások mind ezt bizonyítják. Ők a mai napig fontosnak tartják ezeket, és nem csak az öregek, de a fiatalok is.
Ennek köszönhetően azt mondhatjuk, hogy az ázsiaiak begyöpösödött, a múltba ragadt népek? Hát persze hogy nem! Hiszen ha csak a japánokat nézzük, az egyik legmodernebb, legfejlettebb technológiával rendelkező ország a világon. A legkorszerűbb robotok, modern technikai eszközök onnan származnak, a legjobb számítógépes játékok, stb. - mind tudjuk miről beszélünk.

És ez miért van? Ez is azért van, mert ők mindenből a lehető legjobbat igyekszenek csinálni. Mikor a nyugati kultúra szele megcsapta Ázsiát (főleg a világháború után), természeten ők is nyitottak voltak az újdonságra, de a maguk módján fogadták be azt. A modernizáció oda is eljutott, viszont nagyon gyorsan, nagyon magas szintre ugrott.

Amilyen fegyelmezett egy nép, annyira őrült is tud lenni. Ha csak arra a sok hülye vetélkedőre gondolunk amit ki tudnak találni - és csakis ŐK tudnak ILYET kitalálni - akkor máris tudjuk, miről van szó. Ezen kívül a japán horrorfilmek az egyik legdurvábbak a világon - sokhoz már előre hányózacskót adnak a moziban, és van olyan, amelyikre nem japánt nem is engednek be, mert egyszerűen nem bírná a sokkot.
Bár némely dolog már tényleg nagyon abszurd tud lenni, én személy szerint ezt az őrültséget is szeretem bennük. Ettől a szélsőségességtől igazán sokszínű, érdekes, változatos kultúrájuk van, az ősi és a modern szempontból is.

"De miben más mondjuk egy ázsiai zene mint a nyugati?"

 

Erre a gyakori kérdésre több szempontból is tudnék választ adni. Ha zeneileg nézzük a különbséget, pl. a j-rockot, akkor az leginkább a komplexségében, és kicsit a hangzásvilágában tér el a nyugatitól. Ha a j-rockon belül a Visual Keit nézzük, amiben a visual szó utal a kinézet fontosságára, akkor egy egészen különleges hangulatú műfajhoz értünk, amit valaki vagy be tud fogadni, vagy nem. A j-rock számok általában nagyon változatos és mély érzelmeket rejtenek magukban, és többnyire a dalszöveg is elvont.
Ha a popról van szó, akkor nem tudnám azt mondani hogy az zeneileg eltér a nem ázsiai popzenétől. De témában abszolút azt mondhatjuk, hogy csak pozitív kisugárzású szövegek és klipek várnak, ha pl. a K-pop világába érkezünk. A legtöbb dal a szerelemről szól, akár egy melankolikusabb balladáról, vagy egy felpezsdítő, vidám dalról beszélünk.
Ami a legszembetűnőbb különbség mindkét műfajban, az nyilván valóan a nyelv. Sok embertől hallottam már, aki meghallgatott egy-egy ázsiai zenét, hogy "tök jó, tetszik, csak ne japánul énekelne! Annyira zavaró!" - hát, valakinek lehet hogy nehéz megszoknia, de én személy szerint kitűnően megszoktam, sőt, nagyon is szeretem a japán nyelv hangzását, mert szerintem nagyon szép nyelv.:)

Ha magáról az előadó nemzetiségéből adódó különbségekről beszélünk, akkor újra visszatértünk a mentalitáshoz. Ott az előadók nem engedhetik meg maguknak, hogy rossz példát statuáljanak. Pl. a k-pop előadók között szerintem nincs olyan, aki nyilvánosan káromkodott volna, agresszív lett volna, vagy bármi rosszra inspiráló megnyilvánulása lett volna - vagy ha volt is ilyen, biztos hogy elítélték érte. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekik nincs is ilyen az életükben, hiszen ők is ugyanolyan emberek, mint mi - csak számukra ezt megtiltják nyilvánosság előtt, mert a menedzsmentjük tisztában vannak vele, hogy hány embert befolyásol minden egyes lépésük, és egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. (Nézzük csak azt, hogy egyszer egy rádióadásban Onew véletlenül lencsére lett kapva, ahogyan hülyeségből valamelyik tagnak bemutatott a középső ujjával. Hülyeségből. Mikor nyilvánosságra lett hozva a kép, akkor az SM ott szabadkozott, és Onew is bőszen sajnálkozni kezdett. Ez.. talán már kicsit túlzás is.)

Az előadók rendkívüli módon alázatosak, és tisztelik a rajongóikat. Mindig megpróbálják számukra a lehető legmaximálisabb teljesítményt nyújtani, még akkor is, ha ez akár a saját egészségük rovására mehet - ami természetesen nem túl jó. A rajongókkal kapcsolatosan viszont azt vettem észre, hogy van pár elvetemült, akik sokszor átesnek a ló túloldalára, és nem becsülik meg az előadók alázatosságát - szinte üldözik őket (sasaeng fanok), és némelyikőjük őrült módon tud visítozni meg ugrál, már akkor amikor csak egyáltalán meglátja a kedvencét. Viszont az érvényes az összes rajongó esetében, hogy egymásra odafigyelnek, és jól tudják, hogy ha mindenki együttműködik, akkor mindenki jól érezheti magát. (Elég csak egy GazettE koncertet végignézni, ahol a rajongók között általában akár előfordul, hogy 1-2 embernyi hely is van. Nem lökik fel egymást, nem tolonganak.)

"De mitől más egy ázsiai film mint egy nem ázsiai?"

Erre pontos választ nem lehet adni addig, amíg a kérdés feltevője nem látott legalább egy jó doramát életében. Egyszerűen: más. Az egésznek a hangulata, a poénok, a színészek játéka, minden. Ezekben a sorozatokban és filmekben számtalanszor megmutatkozik az ázsiai kultúra is, a mentalitás, a tisztelet. Főleg ha a doramákról beszélünk, ahol többnyire a téma az emberek egymáshoz való viszonya, vagy a dolgokhoz való hozzáállás. A poénok szintén nagyon sajátosak, és nem mindenki tudja őket érzelmezni. (Viszont soha, SOHA ne nézzen senki szinkronosan doramát. Az egésznek a lényegét el tudja venni. Ahhoz hallani kell azt a nyelvezetet, azt a hangsúlyt, ahogyan a színész mondja!)

Ugyanez az álláspontom az animékkel is. Bár én nem kifejezetten vagyok nagy anime fan, láttam egy párat, és erre is ugyanazt tudom mondani, mint az imént a filmekre. Ez a műfaj olyan, hogy vagy tetszik valakinek, vagy nem. És ha valakinek nem tetszik, akkor az igenis fogadja el azt, hogy a másik ezt szereti. Én pl. imádom az animék sajátos poénjait, ahogy a karakterek egyről a kettőre átváltoznak kis chibivé, és azokat az érzelmi kifejezéseket, amik mindenkinél ugyanazok. :D Azokon lehet a legjobban röhögni.
Az animéknek egyébként sokszor a felületes durvaság, túlzott cukiság vagy bugyutaság alatt általában komoly mondanivalója van. Csak sokan nem tudnak túljutni azon, hogy pl. rengeteg vér van benne (Elfen Lied és társaik - én mondjuk nem nagyon szeretem az ilyet, úgyhogy nem nézem. Ezen kívül személy szerint számomra az animék egyik legidegesítőbb tulajdonsága általában az a női szereplők szinkronja. Amikor 689 vonalas C-n beszél az illető, egy két rész után már idegtépő X_X Ha magyar szinkronos, akkor úgy még oké~)

"De miért pont az ázsiai pasik jönnek be??"

Haha, bocsi, de valljuk be, hogy ezt a szempontot nem lehet kihagyni. :'D Miért ők jönnek be? Ezt mindenki személy szerint maga tudja~ Én sem tudom hogy mi visz rá arra hogy pont ők tetszenek nekem, de én pl. imádom a szemeiket. Azokat a kis bogár szemeket, ahogyan nagyra tudják nyitni, csodálkozva az élet dolgain, vagy éppen úgy tudnak rád tekinteni velük, hogy majd elolvadsz. Hogy amikor mosolyognak, csak egy aranyos, apró csík marad belőle^^ Az orrukat, hogy nem ilyen hatalmas, hanem laposabb. Alapból általában eléggé finom arcvonásaik vannak az ázsiai pasiknak.

És akkor még maga az ország gyönyörűségéről, a varázslatos tájról, a sajátos ételekről, divatról és sok másról, amiért még szintén lehet szeretni ázsiát, még nem is beszéltem semmit.

Most már értitek, miért szeretjük annyira?
Mert kiemel minket a saját környezetünkből, egy egészen más világba. Mert jóra tanít, ösztönöz bennünket, és ellazít, mikor ezekkel a dolgokkal foglalkozunk. Ez valahol egy külön világot jelent számunkra, amit imádunk minél jobban megismerni, és kicsit elmerülni benne, még ha csak pár zeneszám vagy egy sorozat erejéig is.